Az út, ami visszaadta a reményt
Négy évvel ezelőtt egyik napról a másikra megváltozott az életem. Bell-pareszist diagnosztizáltak nálam, az arcom egyik fele lebénult. Akkor úgy éreztem, mintha megállt volna az idő. Szerencsére a megfelelő kezeléseknek és a kitartásnak köszönhetően teljesen felépültem, és azt hittem, ez csak egy rossz emlék marad.
De nem így történt.
Az első bénulást még három újabb követte. Minden alkalommal újra kellett építenem magam, újra meg kellett tanulnom bízni abban, hogy rendbe jönnek a dolgok. Az utolsó azonban más volt. Hónapok teltek el, mégsem akart rendeződni az állapotom. Az arcom továbbra sem működött úgy, ahogy korábban, és egyre inkább elveszítettem a reményt.
Ekkor találkoztam a doTERRA világával.
Őszintén szólva nem az arcbénulás miatt kezdtem el használni az illóolajokat. Régóta küzdöttem migrénnel is, ami rendszeresen megkeserítette a mindennapjaimat. Az első meglepetés az volt, hogy a migrénes rohamaim egyre ritkábbak lettek, majd szinte teljesen megszűntek. Ez volt az a pillanat, amikor azt éreztem, hogy szeretnék jobban megismerni ezt a természetes megközelítést.
Elkezdtem tudatosabban használni a termékeket, tanulni róluk, és egyre jobban beépíteni őket a napi rutinomba. Nem egyik napról a másikra történt a változás, és nem is csodaszerként tekintek rájuk. Viszont azt vettem észre, hogy apró, de számomra nagyon fontos javulások indultak el. Az arcom lassan kezdett visszanyerni az erejéből, a mimikám egyre természetesebb lett, és ami talán még ennél is fontosabb: visszakaptam a reményt.
Ma már nemcsak a saját tapasztalatom miatt vagyok hálás a doTERRA-nak, hanem azért is, mert egy olyan közösségre találtam, ahol támogatást, tudást és pozitív szemléletet kaptam. Megtanultam, hogy a gyógyulás sokszor nem egyenes út, hanem rengeteg apró lépésből áll, és minden kis előrelépés egy újabb ok arra, hogy ne adjuk fel.
Ha négy évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy egyszer a saját történetemmel fogok másokat bátorítani, biztosan nem hittem volna el. Ma viszont hiszem, hogy minden nehézség hordoz magában egy új lehetőséget. Az én történetem még mindig íródik, de már nem a félelem, hanem a remény és a kitartás vezeti.
És számomra ez az egyik legnagyobb ajándék.